Amit én éreztem

Az ember élt évei során megtanulja leküzdeni a félelmeket. 
Egészen addig, míg nem a hozzá leközelebb álló élete a tét. Szó szerint.
Azóta, mintha folyamatosan egy láthatatlan kéz szorítaná a torkom. Hol majd megfojt, hol lazít szorításán, de szorít szüntelen, és másodpercnyi időre sem ereszt.
Közben különös szembesülni a néma, vagy kimondott ítéletekkel...
Bár használható ötletet adni nem tud.
A függőnek nem értékrendje, ÖNÉRTÉKELÉSE nincs. 
A láthatatlan kéz szorít, keresem a kiutat, könnyítő lélekzuhany egy kiadós sírás, ha sikerül végre, még ha szó szerint fizikai fàjdalom reggel kinyitni a könnyzivatartól bedagadt, beragadt szemem.